8. A sugárbetegség gyógyításának alapelvei

Szigorú indikáció (1), individuális terápiás terv (2) és sugárbiológiai alapok (3) alapján a fő feladatunk a cytopeniák leküzdése, az okok felszámolása, a klinikai tünetek megszűntetése. A betegek kezelése a pontosabb fizikai dózisok ismerete nélkül egyszerűbb. A klinikai besorolás és az abból eredő tennivaló elsősorban nem az exact dózismérés alapján történik, hanem a vezető klinikai tünetek szerint.

A sugársérültet gyógyító orvosnak:

1. kezelőorvosnak kell lennie,
2. tudnia kell, hogy kezelési módszereinek mik a határai,
3. hogy baleset esetén az első ellátás dönti el a beteg sorsát és nem a betegséget, hanem az egész embert kell gyógyítania,
4. fontos feladata a beteggel való kontaktus biztosítása, a sérült optimizmusának fenntartása, a fájdalom és az esetleges halálfélelem leküzdése, a beteg eredeti környezetében való meghagyása (amíg lehet!), halálos kimenetel esetén a szenvedések csökkentése és az emberhez méltó halál biztosítása. Infaust esetekben a tüneti kezelés is kötelesség!
5. A klinikai kép percről percre történő változása miatt mindenre fel kell készülnie. Sokféle tünettel fog találkozni, amelyek az egyes sugársyndromákban más és más dominantiával lépnek majd fel. A klinikai állapot súlyosságától függően kell adnia vértransfusiot, sejtkoncentrátumokat, elektrolitokat, cardiacumokat, antibioticumokat, egyéb gyógyszer-kombinációkat. Biztosítania kell az ágynyugalmat, a sterilitást, a bőr- és körömápolást, valamennyi élettani paraméter állandó ellenőrzését, a mikrobiológiai statust (antibioticum-resistentiaval is számoljon!).

A csontvelő, a celluláris és immunvédekezés depressioja esetében haemopoeticus őssejt-transplantatio (csontvelő- és embryonalis májsejtsuspensio), szeparált vérsejtkoncentrátumok (IBM Blood Cell Separator) alkalmazása jöhet szóba.

A terápiás sugárenergia növekedésével (penetráció) a kritikus szerv a kötőszövet lett. Az orthovoltos években ugyanez a bőr volt, mivel az alkalmazott sugárenergiák kisebbek voltak! A supervoltterápiában a reakció hosszabb latentia-idő után várható (az orthovoltos besugarazások után a reakciók akutan jelentkeztek, de kései effektusok is a kezelés velejárói voltak, rosszabb volt a százalékos mélydózisesés, a volumendózis-eloszlás). Ezeket tudva érthető, hogy a korszerű klinikai sugárbiológia fontos feladata lett a terápiás gondok leküzdése (Herrmann, 1990), s a tumorbiológiai ismereteink bővítése is.

A klinikai sugárbiológiának további érdekes sajátossága, hogy az ionizáló sugárhatásnál a növelést ugyanúgy optimalizálni kívánjuk (terápia), ahogy a hatás csökkentését is (sugárvédelem). Másfelől: az ionizáló sugárzást, mint toxicus tényezőt a sugárbiológiában kétféle céllal használjuk:

• vizsgálni kívánjuk magát a sugárzás hatását az élő rendszerekben és
• a sugárhatással csak provokálni akarjuk az élő rendszerek élettani egyensúlyát, hogy a kapott sugáreffektusok alapján következtethessünk a rendszerek belső sajátosságaira. Az utóbbi esetekben a sugárzás csak eszköz.